A negyedik hetem második illetve, az ötödik hetem első fele következik. Minden előtt: azért durva, hogy már egy hónapja itt vagyok.

Telik az idő. Másik vonatkozásban is. Pont egy hete volt, hogy az utolsó bejegyzést feltöltöttem. Shame on me.

Na. Akkor jöjjön a rövid összefoglaló.

Csütörtök:

Megindultunk a szeretett Szmjéna lágerünkből, hogy találkozzunk Olgával és elmenjünk az új táborba. Mikor egy órája üldögéltünk a kávéházban, Olga még egy órát kért. 2 órával később felhívtuk, és közölte, hogy nincs tábor. Fantasztikus. De keres fogadó családot. Danihoz nem akartunk menni, aznap volt a születésnapja, az anyjával ünnepelték, rossz időpont. Még eltelt egy óra, mire Olga talált valakit. Na akkor az összes cuccunkkal neki a városnak, és egy 20 perces enyhe séta után eljutottunk egy művészeti központba, ahol az új fogadónk dolgozott. Egy huszonéves nő. Nekem nem volt szimpi. Szerencsére közölte, hogy nála csak Sandrának van hely, de majd kerítenek nekem is valakit, akinél alhatok. Amit végül sikerült megtalálni egy nagyon aranyos, de angolul csak nagyon nagyon alapokat beszélő lány személyében. Aki az egyik metró végállomásától még 5 buszmegállónyira lakik. Olga mondta, hogy jövő csütörtöktől mehetünk táborba. mi mondtuk, hogy hétfőtől akarunk. Annyiban maradtunk, hogy majd keres.

Péntek:

Mivel nem volt semmi dolgunk, Sandrával úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Peterhofba, ami elég híres errefelé, mert van vagy 147 szökőkútja, meg egy pár kastélya, tehát ideális turistacélpont. Vicces volt, hogy a lány, akinél laktam elment dolgozni reggel fél nyolckor, szóval nekem is el kellett mennem a lakásból, de csak 10kor találkoztunk Sandrával. Szóval körbemetróztam a várost és így simán eltelt a 2,5 óra. Egyikünk se mehetett haza este kilencig, szóval volt jó sok időnk Peterhofban. Még a városban vettünk egy kiló kenyeret, sajtot, és aztán tök sokat járkáltunk, hogy találjunk egy üres padot (miért van ilyen sok ember mindenhol???), ahol elüldögéltünk vagy 3 órát. Olvastunk, beszélgettünk az élet nagy dolgairól, hogyan lesz a szombat, stb.. Este találkoztunk a lányokkal, akikkel már múlt héten is összefutottunk, elmentünk meginni egy sört. Olga hívott, hogy másnap 12kor találkozzunk, mert egy nő interjút akar velünk készíteni. Oké, legyen.

Szombat:

Az interjú első meglepetése az volt, hogy az interjúztató tudott angolul. És értékelte, hogy mi is tudunk (ja, itt megjegyezném, hogy az angolom tök sokat fejlődött, amióta itt vagyok. Hát igen, az, hogy a nap 24 órájában így kell beszélni + Sandra egy évet élt Angliában, tehát ha nagy baromságot mondtam kijavított; megtette a hatását). És neki van egy tábora, 2 hetes, speciálisan angol tanulásra koncentrál, szóval kezdtük magunkat nagyon jól érezni, tiszta álommeló. DE jött a bökkenő. A tábor Finnországban van. Sandrának valahogy volt duplabeutazásra szóló vízuma. Nekem nem. Elég szomorú voltam, de tényleg örültem annak, hogy legalább valamelyikünk ilyen tök jó lehetőséget kap. Olga megígérte, hogy próbál nekem keresni valami mást.

Este Dani születésnapját ünnepeltük, jött vagy 15 barátja. Mi ajándékként pörköltet/tiramisut készítettünk neki. Mind a kettő osztatlan sikert aratott. Kösz anya, a receptet J

Vasárnap:

Megbeszéltük Danival, hogy amíg nincs táborom náluk fogok lakni. Amúgy a nap nagy része alvással telt, meg lementünk a parkba, ami a szomszédban van, és ott piknikezve pusztítottuk el a tegnapi buli maradékait. Sajnos eznap még nem tudtam áthurcolnia cuccaim hozzájuk, mert a másik lány, akinél laktam a város másik felén élt és csak este 10től volt otthon, és ilyen későn már nem jó ötlet egy külföldinek nagy csomagokkal lófrálnia Szentpéterváron.

Hétfő:

Úgy volt, hogy találkozunk a pénteki lányokkal, és velük leszünk majd a városban, viszont az én vendéglátómnak reggel 6kor kellett mennie, mondta, hogy akkor tud kiengedni a lakásból, vagy délután 5kor. Én ez utóbbit választottam, mert higgyétek el, nem olyan fun dolog a 30 kilós csomagjaidat be és ki vonszolni különböző kávéházakból. Szóval sokáig aludtam, olvastam, filmet néztem, újra összepakoltam a cuccaim. Esti programom az volt, hogy átutaztam Daniékhoz. Olga írt, hogy talált egy jó tábort angoltanítással szerdától.

Kedd:

A nap programja az Ermitázs volt. A nap programja az volt, hogy találkozunk Olgával, aztán Sandra elmegy elintézni a táboros felkészítős dolgait, mi addig Olgával kiváltjuk a jegyeket az Ermitázsba, és aztán találkozunk, bemegyünk. Persze ez túl egyszerűen hangzik, hogy tényleg megtörténhessen. Olga mondta, hogy nem ér rá, de a diákját odaadta. Én meg mondtam, hogy nem fogok egyedül sorba állni, mert unalmas, plusz úgyse tudok két jegyet szerezni. Oké, Sandra elment találkozni a főnökével. De még hiányozni sem kezdett, amikor hívott, hogy még nincs bent a főnöke, egy óra múlva lesz, menjünk, vegyük meg a jegyeket. Oké. Félórája álltunk sorban, amikor a főnöke felhívta, hogy bent van. Nem baj e, ha elmegy. Persze, hogy nem baj. Egy órája álltam sorban, amikor el kezdett esni az eső. Szerencsére a család mögöttem befogadott az esernyője alá. 1,5 órája álltunk sorban, amikor az esőből jegesesős vihar lett. 2,5 óra után a kezemben tartottam a jegyeket. a Jegypénztárnál az Olga diákját és az én magyar diákomat nyomtam a n ő kezébe azzal a szöveggel, hogy kettő ingyenest.  a nő nagyon nagyon sokáig nézte a diákomat, majd engem, de végül szerintem úgy döntött, hogy nagyon vizes vagyok és szomorú szemű, szóval odaadta a 2 jegyet. Siker. Amúgy az Ermitázs most is király volt. Teljesen mást láttam ez alkalommal, mint legutóbb. És ez alatt nem azt értem, hogy másképp értelmeztem a műveket, vagy ilyesmi, csak most másfelé tévedtünk el, mint 4 hete, és így a múzeum teljesen új részein jártunk. Ami a legjobban tetszett, az 2 időszakos kiállítás volt, az egyik az arab kultúráról, a másik Annie Leibowitz fotóiból. Érdekesség: tudtátok, hogy Picassóból van 3 termük? Míg pl Van Goghtól csak 2 képük. Furi.

Este fő program az a búcsúzkodás volt, mert Sandrának szerda reggel 7kor kellett elutaznia Finnországba és én már nem leszek itt, amikor visszajön. Én nekem éjfélre sikerült kiderítenem, hogy holnap 10kor indulunk,a Daniék melletti metróállomástól és busszal megyünk.

Szerda (ma)

Szóval reggel sikerült ideérnünk. Nagy meglepetés, ez nem egy tábor, hanem egy óvoda. A legidősebb gyerek 5 éves. És nincs ágyunk, hanem a gyerekek játszótermében tudunk majd aludni éjszaka. És senki nem beszél angolul. Még egy kínai lány lesz velem, és fun fact: kettőnk közül nekem jobb az orosz tudásom. Mert ő semmit nem beszél. Még annyit sem, hogy dobra útra. És Olga közölte, hogy most elutazik 2 hétre nyaralni. És nem hatotta meg az az érvem túlságosan, hogy A, ez nem tábor B, már mondtam neki korábban, hogy nem akarok óvodában lenni, mert én nem akarok ilyen kicsi gyerekekkel lenni, nem nekem való, ha ezt akartam volna, olyan helyre megyek + szerintem ekkora gyerekeknek nem jó, ha valaki idejön egy hétig, aztán meg viszlát C, azért váltottam tábort, mert dolgozni akartunk és itt már megint nincs semmiféle elvárásuk tőlünk, mert tudják, hogy max egy hétre maradunk. Annyit mondott, hogy beszéljünk lassan a gyerekekhez angolul, és be in a good mood és be an impact. Olyan hihetetlenül fáradtnak éreztem magam. Értitek?

És a hangulatomnak az se segített, hogy a gyerekek sírnak, félnek tőlünk, és a mit kell csinálni kérdésre a válasz az volt, hogy akkor, amikor akartok, lehettek azzal a csoporttal, amelyikkel akartok.

Az egyetlen pozitívum a mai napban az volt, hogy egy dolgozó letámadott, és 2 óra hosszat kínzott az orosz nyelvvel. Aminek hála a szókincsem nem bővült, de a kiejtésemnek jót tett, plusz, amit már eddig is tudtam, jó volt gyakorolni.

Aztán megírtam ezt a szösszenetet, és most várom, hogy valami történjen. És tudom, hogy ez nem a jó hozzáállás, mert eddig mindig mi voltunk proaktívak, és próbáltunk változtatni, harcolni azért, hogy dolgozhassunk, és nem sajnálkozni, hanem tenni azért, hogy jól érezzük magunkat. De most úgy érzem, hogy elfogytak előlem a választható utak. Zsákutca.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.