Ne ítélj elsőre. Ugye, valami ilyesmi a tanulsága annak a mesének, amiben a szörnyek/békák (ízlés szerint választható) a végén átváltoznak a szemtelenül jóképű és még annál is vonzóbban gazdag herceggé. Na az óvoda nem lett azért máról tegnapra egy ENSZ (ha valaki nem tudja: jelenleg számomra az ENSZ=happy ending/beginning, attól függ, honnan nézzük), de egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt tegnap első nekifutásra sikerült leírnom.

És ha itt tartunk, elnézést kérek az ettől halálra rémülő rokonoktól. Jól vagyok. Tényleg.

Szóval a pozitív csalódás a személyzet. Kedvesek, aranyosak, az igazgatónő ma egyszer bejött, megkérdezte hogy vagyunk, és tegnap estére szereztek 2 személyes matracot is, meg rendes ágyneműt, és még fel is fújták/húzták őket. Az óvónők is aranyosak, mindig szólnak, ha kaja van, meg beállnak játszani velünk a srácokhoz.

Gyerekek. Még mindig kicsik. Szerencsére csak a legnagyobb csoporttal kell foglalkoznunk. Ami azért jó, mert a többiek, ha meglátnak, jobb esetben elszaladnak és elbújnak, rosszabb esetben pedig elbőgik magukat. Mindig tudtam, hogy furcsa fejem van, dehogy ennyire…

És igazi pedagógusnak érzem magam. A láger Szmjenában töltött idő után kisujjból hoztam le a mai napot. A kínai társam örült nekem, mert elég elveszett, de róla majd később. Szóval volt itt zsírkrétás, festékes képalkotás, éneklés, 2 óra hosszat bingózás, minden, ami jó – amúgy. Ha már így szóba jött. Miért szeretik a gyerekek ennyire a bingót? Tök unalmas. És bugyuta. De ők valahogy mégis folyamatosan követelik a visszavágót és olyan izgalommal várják a következő számot, hogy néha még én is izgulok miatta. Átérzem, a lottóhúzók helyzetét. Komolyan, olyan érzelmeket tud produkálni egy-egy hármas, huszonhetes….

Szóval velük minden rendben. Mondjuk, még mindig nem tudom hogyan kezeljem őket, mert ez az egy hét, kevés idő. Például a táboros gyerekekkel ennyi idő alatt még nem volt teljes az összhang. kábé a 2. hét végére lettünk olyan közel egymáshoz, hogy most hiányozzanak. Végignéztem a képeket róluk. Olyan hihetetlenül aranyosak. Kár, hogy nem csináltam több képet róluk L

Viszont estére rájöttem, hogy nem csípem annyira a gyakornok társamat, a kínai lányt. Valahogy annyira fura. pl amikor a képeket nézegettem, mögém jött, és felém hajolt, és éreztem a nyakamon, ahogy lélegzik, és a fülemben és túl hangos volt a they are so cute. És valahogy nem volt jó érzés, hogy nézegeti azokat a képeket. Én akarom eldönteni, hogy kivel osztom meg mimet. Meg furi hangon énekel. És folyton hangosan gyakorolja az orosz szavakat. Amiknek semmi köze nincs az oroszhoz. És mindezt hangosan teszi. És amikor kijavítom, öt perc múlva ugyanolyan rosszul mondja el. És néhány hangot nem tud kiejteni. És a számokat a gyerekeknek pl úgy tanította meg, hogy „szevemtím”. Meg az is fura, hogy ő is AIESECes, és amikor beszéltem a mi HBnkról (HB=helyi bizottság), elkezdett jegyzetelni és a végén mondta, hogy már értem, hogy te miért szeretsz AIESECezni. Amire automatikus válasz: ő, te nem? Nem. Akkor miért? Mert az HBmban nincs ember, és mondták, hogy kell. Oké, de akkor miért jöttél cserére, és miért Ceedelsz? (nem AIESECeseknek: külföldi HB-ban dolgozni). Mert kiküldtek.

OK. Mindent értek.

Hiányzik Sandra!!! És a képek nézegetése közben rájöttem, hogy a Szmjénás gyerkőcös ölelések is.

Szóval minden okés, mindenkinek további izgalommentes szép napot! És mostanában utazóknak pedig biztonságos és minél kevésbé kényelmetlen, szép tájakat nézegetve gyorsan elsuhanó órákat kívánok.

Funfact:

- messzibe meredő Medvegyev porszter az óvoda falán.

- halaso, harrrrrrrrrrasó, halaso, halllasó

- az oroszom olyan magasságokba jutott, hogy el tudtam magyarázni az óvónőknek, hogy nekem kell zsírkréta, fekete vízfesték, ecset, víz, fogpiszkáló.

- és én tanítom a kínai lányt oroszra. szegény lány J

- szállóigét alkottam. A bingó első menete után nem tudtam, hogyan kell mondani azt, hogy akartok e még egyszer játszani, így azt használtam, hogy dabavka. Ami a kajáláskor repetát jelent. Tudtam, hogy rossz lesz, de gondoltam, innovatív vagyok és a lényeg majd átmegy nekik. És így is lett. A gyerekeknek annyira tetszett, hogy a nap hátralevő részében folyton dabavkákat kiabáltak. És mindig jókat nevettek rajta(m).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.