A harmadik hetünk úgy kezdődött, hogy hirtelen 10 fokot hűlt a levegő, és így kellemes 15 fok körüli reggelre ébredtünk. És ez így is maradt a nap további részében. És amikor azt írtam, hogy kellemes, úgy értettem, hogy undorítóan hideg volt egész nap, rosszul esett kimenni az udvarra. És mivel az igazgatónő úgy döntött, hogy Sandrával mi ma csak egy órát dolgozunk, ezért a nap jelentős részét a szobánkban töltöttük. És a mérhetetlen mennyiségű rendelkezésre álló idő és a rossz kedv, amiatt, hogy nincs semmi dolgom és internetem sem; ahhoz vezetett, hogy sikerült elfogyasztanom egy nap alatt az egész hétre vett sütikészletemet. Mentségemre szolgáljon, hogy Sandra is segített benne. És hogy enyhén betegek vagyunk mindketten. Torok és fejfájós nyavalya. Néhány gyerek is ezzel vacakol, és mivel a konyhai higénia nem az igazi, ezért élek a gyanúperrel, hogy elkaptuk tőlük. Ez van. De nyomatjuk Irina teáját ezerrel, és utána kicsivel mindig jobban érzem magam.

Ami a napból még említésre méltó, hogy elkezdtem képeket gyártani, mivel rájöttem, hogy ez a csapat gyerek már csak szerdáig van itt. Annyira cukik, pl van egy kislány, aki úgy néz ki, mintha a Lilo és Stichből lépett volna ki, olyan űrlénykutyusos feje van, a másik pedig tipikus mini orosz, a harmadik állandóan mosolyog, aztán ott van a mindig csendes, bújós, és az a srác, aki folyton a köveket vizsgálja, ahelyett, hogy focizna, és az, aki csak velem hajlandó kézenfogva menni, és kb majdnem mindegyiket hazavinném legszívesebben. Alig várom, hogy ti is lássátok őket.

És volt még egy jelentős eseménye ennek a napnak. Este tábortűz volt. Amit eléggé vártam, gondoltam tök jó buli lesz. Háát nem. Lehetett volna az, de helyette igazi oroszos lett. A tűz ugyanazon a tisztáson volt, ahol egy hete kását tömtek belénk. Azonban amikor leértünk, egy kis meglepetés várt ránk. A tűz el volt kerítve. Az előkészített székekre kellett leülni, és meghallgatni, hogy a gyerekek előadnak pár dolgot. Aztán jött a vicces rész. A srácok kaptak fejenként egy szelet kenyeret, aztán csoportonként egymás után elkülönülve mehettek be az elkerített részre. Minden csoportnak volt 10 perce, se több, se kevesebb. Komolyan, volt olyan, hogy már csak egy gyerek volt a tűz körül, mégse mehettek be a nagyobb srácok, mert még 3 perc volt az időből. Tényleg nagyon nagyon ráférne a tábor vezetőire egy kis lazaság.

Más. Még régebben említettem, hogy micsoda mizéria az egész dokumentumozás, hogy mindig magadnál kell hordanod az útleveled, és az AIESECesek mondták, hogy ne adjuk ki a kezünkből. Ezt elmondtuk Daninak, hogy milyen vicces, és mondta, tök komolyan, hogy jobb lenne, ha egyáltalán nem hordanánk magunkkal az útlevelünket, de ha mégis ezt tesszük, és találkozunk egy rendőrrel, azonnal hívjuk fel őket. Mert a rendőrök azért kérik el a külföldiek útlevelét, hogy aztán eladják. Szép.

Amúgy van egy új kedvenc srácom. Gleb a neve, 10 éves, és a gyerekotthonos srácok közül való. Ezt amúgy csak akkor tudtam meg, amikor egyszer lent voltunk Sandrával a folyónál, és ő is ott volt tök egyedül. Szóval nagyon aranyos, mindig mosolyog, és mivel szegénynek nincs sok társasága a saját bandájában, ezért mindig hozzánk jön. Folyton ott van, segíteni akar, mindennek örül. Ha például kötélen járunk, segít a többi gyereknek, beállítja őket sorba, ha rendetlenkednek, és csak az én segítségemmel hajlandó a kötélre menni. A legjobban azt szeretem benne, hogy tiszta. Mármint nem külsőleg, mert általában csupa piszok, hanem a belseje. Olyan őszinte, nincs benne semmi megjátszás.

Vicces tény, egy darab nadrágja van összesen. És nincs fürdőruhája, hanem a sima alsóneműjében úszik, ha úgy adódik. Mindig aggódok érte, hogy megfázik, mert a vizes cuccaira ráveszi a nadrágját, és abban rohangál egész nap, de amikor mondtam neki, hogy vegye át a ruháit, kinevetett. A felügyelőtanáraik meg nem törődnek az ilyen dolgokkal (ma pl. láttam, ahogy a 13 éves gyerek cigizett, pedig a nevelő mellette ült. miért nem törődnek ezekkel a gyerekekkel??).

Még annyit Glebről, hogy beszélgettünk, és kiderült, hogy van egy bátyja, de ő egy másik intézetben lakik és egy nagymamája. Ennyije van a világon.  Ennek tudatában még inkább hihetetlen az a töménytelen mennyiségű pozitív kisugárzása, amivel mindenkit felvidít, aki a közelében van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.